Értesítjük Önöket, hogy
2026. szeptember 10-én (csütörtökön)
16:00 órai kezdettel
össz-szülői értekezletet tartunk, amit osztályszülői értekezlet követ.
Értesítjük Önöket, hogy
2026. szeptember 10-én (csütörtökön)
16:00 órai kezdettel
össz-szülői értekezletet tartunk, amit osztályszülői értekezlet követ.
Do fotogalérie bol pridaný nový album Holokauszt - ünnepélyes megemlékezés.
Harmadik évfolyamos diákjainkkal részt vettünk a holokauszt áldozatainak tiszteletére megrendezett ünnepélyes megemlékezésen. A program része már hagyományosan az áldozatok neveinek felolvasása. Idén tíz nevet iskolánk igazgatóhelyettese, Tirinda Piroska olvasott fel.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
2001. december 10-én alakult meg a Petőfi Baráti Társulás, amelynek meghívására iskolánk képviseletében ellátogattunk Királyfiakarcsára. A meghívást Erdős Péter, a Petőfi Baráti Társulás elnöke, valamint iskolánk szülői szövetségének elnöke kezdeményezte. Péter személyesen is kötődik iskolánkhoz, hiszen lánya, Eszter, a múlt tanévben érettségizett nálunk. Látogatásunk során megismerkedtünk az Egyházkarcsai Alapiskolával, annak tanulóival, igazgatójával, Almásy Gergellyel, valamint a pedagógusokkal. Különösen megható pillanat volt, amikor közösen megkoszorúztuk a helyi Petőfi-emlékhelyet, hiszen az iskola szeptember 1-jétől Petőfi Sándor nevét viseli. Találkoztunk Királyfiakarcsa polgármesterével, Wurczell Zoltánnal, aki a helyi tájházba is meghívott bennünket. Megismerkedtünk továbbá Egyházkarcsa polgármesterével, Mórocz Péterrel, alpolgármesterével, Gódány Lászlóval, valamint Hlédig László plébánossal, a helyi atyával is. Nagyon kedves, közvetlen és segítőkész embereket ismertünk meg, akik nagy szeretettel fogadtak bennünket. Egy egész délelőttöt töltöttünk együtt, amelyet finom reggelivel kezdtünk, és közös ebéddel zártunk. A jó hangulatról Erdős Péter gondoskodott, aki még DJ-t is szervezett, a változatos műsorról pedig az egyes osztályok gondoskodtak. Ez a délelőtt nemcsak egy látogatás, hanem értékes találkozásokkal, új ismeretségekkel és közös élményekkel teli, felejthetetlen alkalom volt. Hálásan köszönjük Erdős Péternek és csapatának a szeretetteljes vendéglátást, a tartalmas programot és ezt a felejthetetlen élményt! /KZS/
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Szeptember 1-jén ünnepélyes keretek között tartottuk meg iskolánk tanévnyitó ünnepségét. Nagy örömmel köszöntöttük újra régi diákjainkat és pedagógusainkat, valamint szeretettel üdvözöltük iskolánk új tagjait. Külön öröm számunkra, hogy az idei tanévben 35 elsőéves diák kezdi meg tanulmányait nappali tagozaton, 23 tanuló pedig esti tagozaton. Új tanév, új lehetőségek, új célok és új élmények várnak ránk. Bízunk benne, hogy a 2026/2027-es tanév minden diákunk és kollégánk számára sok sikerrel, örömmel, kitartással és közös élményekkel teli lesz. Mindenkinek eredményes, sikeres és élményekben gazdag 2026/2027-es tanévet kívánunk! /KZS/
Powered by aSc EduPage